2013. szeptember 18., szerda

A full HD már nem menő, itt a 4K

Sokáíg a full HD számított a tv-k és még sok más eszköz legjobb felbontásának, és még ma is a legtöbb csúcskategóriás TV is 1920x1080p-s felbontással rendelkezik. Ez azonban már nem számít kiemelkedőnek, ugyanis 1-2 éve már a tabletek körében is elterjedt ez a felbonás, sőt, a 2013-as év már a full HD-s okostelefonok éve. Ezek fényében tehát már időszerű volt egy nagyobb felbontás szabvány megjelenése és köztudatba kerülése, és ez meg is történt, ugyanis már egy ideje a 4K-s eszközöktől szólnak a különböző tech hírek. A 4K felbontás szélességben és magasságban is kétszer akkora, mint a ful HD, azaz 3840x2160 képpont, ami tehát négyszer annyi pixelt tartalmaz! Egyébként már meg is jelentek az első ilyen felbontású eszközök, a 4K TV-k. Ezek még egyenlőre több millió forintos áron kaphatóak, ráadásul nagyon kevés még az ilyen nagy felbontású tartalom, de azért már megindult a terjedés. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az idei 2013-as IFA kiállításon már 3 új mobilt is bemutattak, amik 4K videók rögzítésére képesek.
A jövő tehát a 4K TV-ké és a 4K tartalomé, ezután pedig még talán a tabletek és a mobilok is ilyen felbontású kijelzővel jönnek, persze ennek az értelme már erősen kérdéses.
Ha esetleg mégis érdekelne egy 4K felbontású TV, akkor it tájékozódhatsz az árakról: 4K TV árak

2013. szeptember 16., hétfő

Phoneblocks, a jövő okostelefonja

A Phoneblocks egy okostelefon koncepció, ami nemrég látot napvilágot, de máris hatalmas népszerűségnek örvend.

A telefonnak az a különlegessége, hogy nem fix alkatrészekből áll, hanem szinte minden eleme kivehető és tetszés szerint variálható. Van egy fix lap ami összekepcsolja az olyan alkatrészeket, mint a kijelző, az akkumulátor, a kamera, a processzor, stb. Azért jó ez, mert így ha például jobb kamerára, vagy nagyobb akkumulátorra vágyunk, akkor nem kell lecserélni a telefont, elég csak az adott alkatrészt megvenni. Több infó a videóban:


2013. szeptember 3., kedd

A Microsoft felvásárolta a Nokia mobilos részlegét

Már jó ideje megy a találgatás arról, hogy lesz-e ilyen tranzakció, illetve ha lesz akkor mikor. Most bekövetkezett amire már sokan számítottak: a Microsoft felvásárolta a Nokia mobilos részlegét. A teljes vétel 2014 elején fog lezárulni, és ez a Microsoft-nak összesen 5,44 milliárd Euró-ba kerül.

Stephen Elop, a Nokia, és Steve Ballmer, a Microsoft jelenlegi vezérigazgatója
A felvásárlásnak egyértelműen az volt a célja, hogy a Microsoft megerősítse a Windows 8 platformot. Ez eddig nem szerepelt túlságosan jól, így kíváncsian várjuk, hogy a tranzakció hatására sikerül-e erősöndie a két cégnek.